Olvasási idő: 5 perc
Ingatlan eladásánál legkésőbb a 30. ingatlanközvetítő hívásánál felmerül a kérdés, hogy kell-e ingatlanközvetítő. Az alábbi cikkben összeszedtem azt a 7 területet, amit érdemes végiggondolni, hogy meg tudd válaszolni Te a kérdést, hogy az aktuális helyzetedben és vágyott eredményért melyik utat érdemes választanod.
Pénz
Általában az elsődleges kifogás, hogy miért nem kell az, hogy a közvetítő sok pénzbe kerül. És sokan úgy érzékelik, hogy aránytalan ez az összeg a végzett munkához képest. Ráadásul annak a pénznek sokkal jobb helye van az náluk, például így néhány bútorral többet tudnak rögtön megvenni az új ingatlanba.
Ha magunk intézzük az eladást, akkor érdemes azt látni, hogy az ingatlan meghirdetése pénzbe kerül, hiszen az ingyenes hirdetések nem vagy nem igazán hoznak eredményt – pláne az elvártat.
Nyilván saját készítésű fotókkal is lehet hirdetni, de nem érdemes. A profi által készített képekkel tűnik ki a mi ingatlanunk a versenytársak közül, és figyelnek fel rá az érdeklődők, így ezzel érdemes számolni.
Tehát, ha magunk hirdetjük, akkor mindenképp számolnunk kell a hirdetés elkészítésének és a meghirdetésnek a költségeivel előre. Ha közvetítővel dolgozunk, akkor ezt ő finanszírozza meg, és nekünk csak akkor merül fel az ő költsége, amikor már mi is pénzt kaptunk a vevőtől. Ez összeg a több tízezer forintot jelent.
Ezt a 3 ingyenes hirdetési lehetőséget mindenképp ajánlom figyelmedbe, vétek lenne ezeket kihagynod akár magad értékesíted, akár rábízod egy közvetítőre.
Idő
Sokaknak az idő a szűk keresztmetszet. A lakás rendbetétele és kitakarítása (vagy ezek megszervezése) általában az eladó feladatai, így azok elkerülhetetlenek.
Azonban utána sok időt felemészt a hirdetési anyag elkészítése (képek mellett a leírás és az alaprajz), valamint a hirdetés feladása. (Ha érdekel a jó ingatlanhirdetés 5 ismérve, akkor ezt a cikkemet ajánlom figyelmedbe.) Nyilván ezeket össze is csaphatod, de nem javaslom. A potenciális vevőid nem fogják meglátni benne a leendő otthonukat, így, hacsak nem nagyon kedvező áron hirdeted meg az ingatlanod, nem lesznek vagy lényegesen kevesebb érdeklődőd lesz. Akik jó eséllyel jelentösen elkudni akarnak.
Ne felejtsd el, kérlek, azt az időt is figyelembe venni, hogy az érdeklődők és ingatlanközvetítők hívni fognak akár napközben, hétvégén vagy ünnepnap. E mellett még mutatnod is szükséges a lakást/házat… ami alkalmanként átlagosan 30-45 perc, de akár másfél órára is nyúlhat.
Tetszik? Akkor légy rendszeres olvasóm. Iratkozz fel hírlevelemre!
Ár meghatározása
Nagyon kényes kérdés szinte mindig az ár. Nyilván minden eladó a lehető legmagasabb áron szeretné eladni lakását/házát – legalábbis szavak szintjén, mert tenni, vagyis például mindent megjavítani, nem szeretnének. Ezzel szemben a vevő is jó árat szeretne, vagyis minél alacsonyabbat.
Tapasztalatom az, hogy az ingatlanok a valós piaci áron kelnek el függetlenül a felek kiindulási elképzelésétől. Hacsak nem valamelyik fél nagyon motivált az eladásban/vásárlásban.
A gond annyi szokott általában lenni a fentivel, hogy a valós piaci ár és a felek fejében lévő „piaci ár” nagyon különböző. És jön a felháborodás, csalódottság, sértődöttség.
Egy azon a piacon jártas szakember el tudja mondani, hogy az ingatlan adottsagaival az aktuális piaci környezetben váthatóan mennyit ér az ingatlan. Ahogy a felkészültebbek azt is meg tudják mondani, hogy mit érdemes csinálni, hogy ez az összeg magasabb legyen. Nem ajánlom azt a közvetítőt, akinek nincs saját véleménye az ingatlan áráról, és szó nélkül elfogadja, amit mondasz neki. Kérlek, inkább keress mást.
Az is lehet egy megoldás, hogy felkérsz valakit, hogy becsülje meg az ingatlanod árát. Budapesten és környékén én is állok rendelkezésedre.
Kapcsolat vadidegenekkel
Az ingatlan eladása során bizony idegenekkel kell szóba állnod. Sőt, javaslom, hogy beszélgess velük, kérdezd őket, és figyelj rájuk. Ha felborzolódott már a gondolatra is az idegrendszered, akkor semmiképp sem javaslom a közvetítő kihagyását.
Ha nem, akkor is szeretnék előre szólni, hogy nagyon sokféle ember fog telefonálni, illetve utána személyesen megjelenni. Kérlek, légy türelmes és empatikus – mind magaddal, mind velük. Egyikőtök sincs a komfortzónájában, hiszen nem sűrűn ad el, illetve vesz ingatlant.
Érzelmeid kezelése
Szinte biztos vagy benne, hogy erre nem gondoltál. Biztos vagyok benne, hogy lesz, amikor kétségek gyötörnek, elbizonytalanodsz vagy elveszettnek érzed magad.
Egy igazán jó közvetítő részben pszichológus is, aki kezeli az érzelmeidet is menet közben, aki odafigyel rád. Például piaci trendekről tud neked információt adni. Vagy tud megoldásokat adni. Esetleg el sem jut az idegeidet borzoló érdeklődői kérdés, mert ő kezeli.
Ha nincs melletted egy ilyen ember, akkor bizony magadra vagy utalva, mert jó eséllyel sem a család, sem a rokonok, sem a barátok ebben nem tudnak segíteni.
Jogi buktatók
A legsúlyosabb problémák jelentős részét a jog jelenti. Mire is gondolok akkor, amikor eladó vagy? Például nem hitelezhető az ingatlan, mert nem szerepel a ház a térképmásolaton, ezért a nehezen megtalált vevődet elveszíted. Vagy az adásvételi szerződésbe kerül be olyan passzus, ami hátrányos rád nézve.
A szakmailag felkészült közvetítő ezekben a kérdésekben is tud válaszolni, előre felkészülni a sikeres eladásra. Megelőzve így a kellemetlen meglepetéseket, károkat. No meg az ezekkel járó stresszt és tennivalókat.
Eredmények
Mindenképp fontosnak tartom azt is átgondolni, hogy miként érsz el jobb eredményt a te szemszögedből: ha magad adod el az ingatlant vagy közvetítővel.
Első körben érdemes tisztázni magaddal, hogy egyáltalán milyen eredmény lenne az ideális például eladási ár, eladási idő vagy átélt stressz és családi kapcsolatok terén. Majd ezt megvizsgálni, hogy mennyire elérhető az aktuális piacon, vagy miként elérhető.
Simán kijöhet az, hogy messze jobban jársz egy közvetítővel – akár anyagilag is. Például az általa adott ötletekkel javított ingatlan árát jobban meg tudja védeni a vevő felé, miközben te nem veszítesz időt a munkádtól az érdeklődők kapcsán és több pénz áramlik be. Arról nem is beszélve, hogy nem veszekedtek a pároddal az ingatlan kapcsán.
Összegzés
Jelen cikkben 7 területen mentünk végig, amiket fontos látni és átgondolni, mielőtt döntötök arról, hogy magatok szeretnétek-e eladni vagy bevontok egy közvetítőt. Kérlek, ne vegyétek félvállról a kérdést, hiszen a jövőtökről van szó, a legnagyobb vagyontárgyatokról! Ha a közvetítő mellett döntötök, akkor kérlek, alaposan járjátok körül, hogy kit is választotok. Az alábbi blogcikkben arról írtam, hogy hány közvetítőt érdemes megbízni. Szívből ajánlom az Etikus Ingatlanosokat, akik nem csak etikusan, de magas szakmai tudást és hozzáállást képviselnek. Amennyiben budapesti vagy környéki lakást, házat szeretnél eladni, úgy én is állok rendelkezésedre.
Ha magatok szeretnétek eladni, és elakadtatok valamiben, például nem jelentkezik senki, vagy még az eladási döntés előtt vannak kérdéseitek, amiket jó lenne megbeszélni egy szakemberrel, akkor kérlek, jelentkezzetek hozzám egyéni coachingra, ahol mindent átbeszélünk. Tapasztalat szerint egy alkalom elég a továbblépéshez.
Nagyon sok sikert kívánok neked, nektek az eladáshoz, és a vágyott jövőképetek eléréséhez!